Mert az életkedv is pont ugyanolyan, mint a depresszió. Amikor a legkevésbé várod, lecsap rád és bár fogalmad sincs, minek örülsz - vagy mint ahogy az ellenkező állapotban a világon minden, de minden miatt szomorkodsz, hirtelen azt veszed észre, hogy boldog vagy. Keresheted az okát, de hamar rá fogsz jönni, nem egy bizonyos valamitől érzed ilyen jól magad. Nem is kettő vagy három, vagy bármennyi, amit az ember meg tud számolni, nem. A világon minden pozitívvá válik és erőt ad.
Hát, ez van most itt is: szélesvásznon előttem a napfényes jövő. El se kezdek azon gondolkozni, hogy mégis honnan szedtem ezt a pár optimista percet, egyáltalán hogyan merészelek elmélázni a jobbnál-jobb képek szépségében. Nem érdekel!
Nem tudom! Csak dobálózik a fejemben az, aki irányít és tolja belém a jókedvet. Utoljára tizenöt évesen éreztem így magam egy nagy marék antidepresszáns után. Viszont, ma még csak a számat se kellett nagyra, nyitni és nyelni utána és mégis! Jól vagyok!
Nem akarom még magamtól sem megkérdezni, hogy meddig lesz ez így. Most kialszom magam, aztán reggel meglátjuk, mennyire fogok örülni a fénynek. Ha sikerül a függönyt ketté húzni...
(...de addig kihasználom ezt a súlytalan lebegést. Itt most jó. Csak egy picit bírd ki, hogy nem zavarsz fel.)