Fact #777

The best thing about feeling loved 

is that you no longer feel like 

throwing your whole life 

out of the window.

Az elmúlt öt percben legalább százféleképpen elképzeltem, amint egymás szájából szívjuk az életet. Ing lenne rajta, mert én most úgy akarom, ezért okom sem lenne elszakadni attól az áldástól, amit számra az övé pecsételne. Az ujjaim szabad utat kapnának, gombról gombra rohannának végig mindazon az anyagon, ami magát közénk fészkelte. Ha rajtam múlna, ugyan soha nem kéne felöltöznie. Érintésem apró lángcsíkokat maszatolna szét testének minden kis centijén és már halálos tűz égne a nyelve hegyén, mire utolérném magam a gondolattal: ő fölöttem, a padló alattam van. A bűn pedig kettőnk közt lebegne. Az összes, amit eddig egymásból édesgetve kicsaltunk. Ó, és milyen nagyon élvezné gyarapodását és ezáltali sokszoros győzelmét. Tolna, lökne, csúsztatna és mi bábként himbálóznánk egymáson, zaklatott tempóban, mert ő (az ő mindig mindennek a mozgatórugója) így akarta.

Az ember három nyomós okkal akar és tud elaludni. Az első az alvás létszükségletében rejlik, a szem bizony akár akarjuk, akár nem, egy idő után lecsukódik és addig marad úgy, ameddig szerinte illik. A folyamatot nem bonyolítja meg semmi, kiütéssel nyer a fáradtság - kifekszel, szó szerint. Keményen hangzik, olyan igazi tökös gyerekeknek való alvásnak, pedig - és nem fogalmazok nagyzolón, ha azt mondom - van rafináltabb fajtája is.

Egy hónapja minden este azért akartam elaludni, hogy megszabaduljak tőle. Reménytelen volt minden egyes napnak mind a vele töltött tizenhat órája. Rosszat persze nem csinált, csak itt motoszkált a fejemben, ráadásul úgy, hogy erre engedélyt senkitől nem kapott, úgy, hogy én ugyanezt vele nem tehettem meg. Egyoldalúan és önkényesen belém telepedett. Az most mindegy, hogy ő ezt miként élte meg, én a saját szemszögemből figyeltem az eseményeket. Rohadtul szerettem. Most még rohadtabbul, de akkoriban ez egy olyan luxus volt, amit nem nagyon szabadott magamnak megengednem vagy pusztán nem akartam elgyengülni. Kimondom, tessék: féltem. Féltem attól, hogy "mi lesz, ha nem". Semmi másra nem vágytam csak az alvás nyújtotta hatalmas ürességre. Rákoncentráltam a nem-álmodásra, a teljes kikapcsolásra. Naná, hogy sikerült, nem beszélek félre. Nagyon ment. Reggelente nem ugrott be más, amire emlékezni lehetett volna, csak a nagy fekete semmi. Az ébrenlét természetesen újra és újra kiszúrt velem a rövid kis meglógásaimért, de örültem, hogy volt pár óra, amikor nem kellett a szánalmasan reménytelenül romantikus önmagamnak lennem. Milyen jó, hogy azóta teljesen más a véleményem. Álmokról és romantikáról. 

Nem gondoltam, hogy mehet ez centire pontosan ellenkezőképp. És mégis. Amikor az ember már ott van félig a finish-ben, akkor kezdődik a nélkülözés, az én esetemben egy pár hónapos elvonókúra - á, ugyan! semmiség! Itt éjszaka már csak egy dolog számít. Az, hogy vele legyél. Hogy álmodhass. Beszívhasd az illatát, ujjad köré csavarhasd a haját és érezhesd a bőrödön a lélegzetét. Elsajátítod az "álmokra emlékezés" művészetét és majdnem kristály tisztán fel tudod idézni az ott töltött idő nagy részét. Király, mi? El sem tudnád képzelni, mennyire az - ezen élni, mert ez van. Ráadásul, mintha kezdenék kicsit borúlátóan gondolkodni. Na, mindegy, úgyis lefekszem randevúzni.

Úgy írok, mint egy második osztályos. Jobb periódusokban, mint egy harmadikos.
De legalább önmagam elszórakoztatom.
xxxx

Most nem

Akár Isten szabta ki,
akár magamnak döntöttem el előre,
hogy most míg télből nyár lesz
nem nézhetek úgy a szemedbe,
mint ahogy akkor néznék,
ha itt állnál velem szembe' -

csupán addig,
de csak addig időzve,
hogy szemem lelked
minden porcikáját levetkőztesse
és tűz lenne, nagy tűz lenne
parazsat lélegeznénk be,

szívnánk egymás száját
csókot csókkal mérgezve,
egymás bőre alá szökve
rontanánk a másik vérére,
és ha ott égnénk el
minket az sem érdekelne,

legyek akár hamu
veled összekeveredve
a padlón órákig
egymásba dermedve
és az idő állna,
hajnal csak másnap lenne -

na valahogy így.
így nem nézek most a szemedbe.

oh yes

there are worse things than
being alone
but it often takes decades
to realize this
and most often
when you do
it's too late
and there's nothing worse
than
too late.

Ami most van

De mondd, ugyan miért ne?

Miért ne lázadjak

felszínre hordva 

olyan szavakat,

amik minden percben

kikívánkoznak?

Ha szenvedés ez,

miért ne lehetne nyoma,

még ha lelkemet

nem is marja darabosra

- miért nem? mert: itt vagy

ábrándban és hallucinációban

előkaplak és itt vagy -

de napról-napra úgy megkívánom

arcodat, bőrödet, húsodat,

hogy rajtam sebet

érintésed hiánya hagy

aztán jön a holnap,

de a tegnapi hegek helyén

már újak sajognak,

aztán itt van az idő:

átlátszó és megfoghatatlan,

különbség szinte alig van

aközött, ami

akkor lesz

és ami

most van.