Az elmúlt öt percben legalább százféleképpen elképzeltem, amint egymás szájából szívjuk az életet. Ing lenne rajta, mert én most úgy akarom, ezért okom sem lenne elszakadni attól az áldástól, amit számra az övé pecsételne. Az ujjaim szabad utat kapnának, gombról gombra rohannának végig mindazon az anyagon, ami magát közénk fészkelte. Ha rajtam múlna, ugyan soha nem kéne felöltöznie. Érintésem apró lángcsíkokat maszatolna szét testének minden kis centijén és már halálos tűz égne a nyelve hegyén, mire utolérném magam a gondolattal: ő fölöttem, a padló alattam van. A bűn pedig kettőnk közt lebegne. Az összes, amit eddig egymásból édesgetve kicsaltunk. Ó, és milyen nagyon élvezné gyarapodását és ezáltali sokszoros győzelmét. Tolna, lökne, csúsztatna és mi bábként himbálóznánk egymáson, zaklatott tempóban, mert ő (az ő mindig mindennek a mozgatórugója) így akarta.