#19 (Azt mondtam, hogy vársz.)

Minden nap az arcomba vágod méztől csöpögő szavaidat, hogy én, mint hiszékeny kislány a számba vehessem őket, kiszívva belőlük a kedvemre való lényeget pár óra jóllakottságért.
Aztán estére se szavak, se méz nem marad, csak a valóságon való kényszerített koplalás.

Everything I write here is a work of fiction. Any resemblance to persons living or dead is purely coincidental. But you can still think it's about you.

...

#18

Sometimes I think that I complain too much, laying it all down on you, the burden of my own unbearable thoughts and the following day I feel like walking around with an embarrassingly big sign covered in the deepest and most sincere words of my apologies. Then you just do it again, remind me why I bewailed.

*

Mert ha egyszer rászoktattak egy napi bizonyos törődésmennyiségre, most hogyan várhatják el azt, hogy megértsd az elvonás miértjét?

Because if once they have gotten you into the habit of getting that daily, certain dose of care, now how can they even ask you to understand the meaning of 'never more'?

Képzelgések 1x1

Vakarózhatsz, amíg kedved tartja, de ő már jóval a hámréteged alatt dorbézol. Mi olyan meglepő ezen? Hiszen te engedted be: gondoltad, készen állsz a szerelemre és nyugodt szívvel hagytad, hogy átlépje tested első számú védelmi vonalát. Most meg rettegsz. Félsz attól, hogyha egyszer ki akarná magát onnan tépni, méghozzá saját kezűleg, azzal szakítani fog belőled majdnem mindent. Mondjuk annyi erőd talán még lesz nélküle is, hogy az ágyadban feküdj és bámuld a plafont. Hetekig.

Pont én ne értenélek meg? Ez az érzés a mi közös takarónk. A dunyha, ami alatt mind a ketten megfagyunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a padlóra kéne rúgni végérvényesen, de képtelennek bizonyulunk megtenni. Úgy teszünk, mintha jó érzéssel töltene el a vacogás. Ráfüggtünk anyukám, nincs mit szépíteni ezen. Ki-ki, a maga gazemberére. Látod? Tudom, miről beszélsz. Én is képes vagyok éjszakákat átimádkozni csak azért, hogy másnap hozzám szóljon, amitől az éjjeli, gombócba összekuporodott szorongás terhe, mint krisztusi fakereszt hullik le a vállamról. És akkor az lent van. Ideig-óráig, a következő rágörcsölésig. Megesik ez mindenkivel: hirtelen túl fontos lett és te eszeveszettül kapaszkodnál minden egyes tagjába, kiharapnál belőle darabokat, hogy minél több jusson és maradjon neked belőle. Itt már az önzőség is felütötte a fejét, amit utálsz, de jelen pillanatban szívesen törődsz bele. Befednéd önmagaddal száz százalékosan és jaj neki, ha ebben kivetnivalót talál. Reggel pötyögsz neki és ha nem pötyög vissza kellő sebességgel, érzed, hogy kedved szerint gyomorba rúgnád, olyan erővel, hogy neki is fájjon, amiért visszatartja tőled azokat a szavakat. Mondjuk ki: az életet.

Mindennek a speciális elmeállapotnak a párszázalékos idegölő hatásával együtt köze van ahhoz a tényhez, miszerint percenként köpnéd magad szembe (ha volna egy normális tükröd), amiért nem tudsz magadnak megálljt parancsolni. Függő lettél. Szarban vagy és süllyedsz. Viszont a remény - és azt mondják, ez hal meg utoljára - még ott van, hogy ő is.

#17

- It's just better to be cautious.
- But I can't do that, when I love I can't do it gingerly.

- Jobb az elővigyázatosság.
- De én nem tudok elővigyázatosan szeretni.

Éhség

Miért van az, hogy az ember éjjeli egykor lesz mindig farkaséhes? 

Ráadásul tudom, hogy az önfeledt zabálás is csak egy újabb pótcselekvés lenne. Így igaz, nem tudok magammal mit kezdeni. Épeszű ember ilyenkor alszik, én meg agyalok. Átpörgettem legalább három filmet, remélve, hogy valamelyik legalább annyira eltereli a figyelmem, hogy ne azon rágjam magam: miért nem ír? Persze kismilliószor válaszoltam már a saját kérdésemre: más dolga van. Nem engem szívat, csak teszi, amit minden normális ember - éli az életét. Hogy lehetne ezzel bármiféle kifogásom? Nincs is, csak hát ezek a tetves gondolatok... Húznak, karmolnak, belekapaszkodnak a hajamba. Kurvára hiányzik. Itt ülök egy olyan országban, ahol befagy a seggem és valami melegebbről álmodom. Mondjuk éppen pont róla, ahogy felgyújtja alattam a lepedőt is és belenyom a lángjaiba a tízezer fokon izzó testével. Három hét. Soha nem álltam még ennyire hadilábon az idővel. "Szaros kis három hét, nagylány vagy, kibírod" - mondogatom magamban, magamnak, ismétlésre állítva, napi huszonnégy órában. 

Ugye mindenki megérti, ha lassan már falra mászom a saját hangomtól?

És el is ment tőle az étvágyam.

Jól írni csakis egyféleképpen lehet...

Őszintén.

#16

Heartache is to unconditionally trust what you can't take for granted; clinging to the illusion of your ability to freeze time when the happiest moments are exactly where you want them to be, which - let's face it - is a bit surreal. Then again, all those scars are real, indeed.

But they have also taught you that we just can't run out of love. At least not so easily.
(Therefore I prefer to trust it.)

(Yes, it's aching.)

Drug me yours

Tonight I just can't do it. Every time I try to put it down in words I fail trying. All I can feel is the lack of these unknown liquids you have been pumping into my veins for months now - and even if you have never stopped injecting, I swear to God, you are doing it way too slow. Because what if it's already turned into an addiction? My heart is screaming for its next beat, don't you see? Come here, check my pulse! Come and pull this dripping hot wax-ball out of my throat before it would make me choke on flames. Give me some air, press your lips on mine and blow a thousand winds into the structure of my body - oh just do something to ease the burn.

Cover every path of my system with that peaceful, white sheet of your existence.

„Négykézláb összekapartam minden darabka gyűlöletet, amit csak kipréselhettem emlékezetem szilánkjaiból, majd a számba gyömöszöltem, és szétrágtam, kiszívtam a levét, hogy a fájdalom és szomorúság és gyengeség utolsó nyomait is megmérgezze és megfojtsa bennem.”

Kata forever

Vajon biztosan őrült, aki gyógyszereket szed, és rendszeresen pszichiátriára kerül, mert véletlenül majdnem-öngyilkos lesz újra meg újra, vagy lehet olyan hiba a gépezetben, amely az életedet egy vizsgálat alatt oda juttathatja, ahol se napfény, se Isten, se óra nincsen? Csak motyogó felnőttek a bilin.

Nekünk egymáshoz nincs közünk

Időközben persze rájöttünk mind a ketten. Lehet, hogy évekbe tellett felfogni, viszont most már csak az eredmény számít. Szerettük egymást és nem csupán nagyon, de első szerelmeket megszégyenítő földöntúli rajongással. Sokáig hinni akartam a könyveknek és filmeknek, amik azt szajkózzák, hogy az első szerelem soha nem múlik el. Nem hiszem, hogy mi lennénk az egyedüli kivételek, merthogy nálunk, nincs mit tagadni: elmúlt. Emlékszem, szinte még gyerekek voltunk és magunkat felnőttnek képzelve építettük a közös jövőt életszerűtlen és valótlan alapokra. Nem mondom, hogy rosszul csináltuk - te is tudod, tökéletes volt, akkor, abban az időben, a maga nemében - nekünk ez volt a mindenünk és nem ok nélkül. Viszont mostanra már tudjuk: az ember változik, mert igen, a szenvedély ezerszínű skáláján kell végigmennie, néha fejest ugorva a közepébe, csak hogy többet érezzen, tapasztaljon, okosodjon, ahhoz, hogy rátaláljon arra, akiért érdemes lesz menthetetlenül  meghülyülni. Az egészet gyorsan summázva, szerintem én most ezt élem át, újra, hasonlóan, mint akkor, veled, mégis teljesen máshogy. Talán csak az a különbség, hogy ennek hozzád nincs köze, nem tudom, nem is érdekel, viszont édesebb. Attól tartok, ez bizony édesebb. 

#15

I always forget that I shouldn't even try to define this. I should just accept that every path and theory leads back to you, therefore the key is you: to what lies beneath and shines above.

Live to tell the tale

Maybe it's time now to put you aside, even if it's impossible but for a second only, I could try. I have already spent fifty-three fabulous days in this enchanted forest. Sometimes I am wondering if all this calmness is nothing else but isolation in disguise or simply the best thing that's ever happened to me? Let's just spit it out: I am not isolated at all. I'd rather say I'm mesmerized by all the surroundings. Like, look at the snow!........I feel like I have never seen real snow at all since I have seen this. This. Yes, I am not even trying to define what it's like. It's the purest white stuff I have ever tasted. Don't get carried away, we all eat snow, don't we?
Truth to be told, I am not missing much. I got used to it, living far from who and what's important and honestly...my days have never been brighter. BB boys are fantastic, the deeper I sink into anything Batman, Spider-man and Star Wars, the better our relationship gets. *yay* There is one "thing" I miss and once again, words are not good enough to express what I am feeling. What I know is that I burn up and down in flames like...24/7. Jeez. He is good at this burning my ass thing. You might have noticed that now I'm back to the same old story aka him which means that I have to force these little fingers to stop typewriting and click on the post button. Catch me on Twitter and then we can chat. xoxo

#14

(My dear skinwalker...)

You write beautifully. Sometimes I was thinking you'd never really go that deep, you know, deep enough to reach the bottom of any words and understand. Dear Me, I was wrong again...Or maybe you're just the perfect riddle of all time.

#13

Instincts are not always right.
Chemistry overrules the body, heart overrules the brain and it's screaming out for you like for no-one else before.

#12

You said tomorrow we are going to change the world or at least we'll try to make it feel like it's been changed. That's why I have to be hoping for the worst.

#11

Este 6-tól másnap délelőtt 10-ig rosszabb vagyok, mint egy narkós az elvonó szorítójában, ahogy napi 24 órában kirakózik életének szilánkokra hullott darabjaival. De mondjak valamit? Örömmel teszem.

#

Every day from 6 pm until 10 in the next morning I bet I am worse than a junkie in the shallow spider-web of a rehab as he is playing puzzle with the pieces of a broken life in 24 hours a day. But let me tell you something. It's my pleasure!

#10

Vannak napok, mint ez a mai is, amikor olyannyira boldoggá tudsz tenni a legbutább kis semmiséggel, hogy még késő este is a fejem fölött igazán nem is létező tüzijáték színeiben gyönyörködöm. Hülyének érezni magam emiatt ráérek holnap is.

#

There are these days when you can get me so happy even with the silliest little nothings you say that the colours of the firework right above my head just won't seem to stop mesmerizing me - not even at the end of the day. Should it make me feel dumb now - oh I can save that shit for tomorrow.

#9

De azokon a napokon mit teszünk, amikor a remény könyörtelenül, tíz körömmel kapaszkodik gyáva szívünk minden egyes összerezzenésébe?

#8

I don't want to think it all over again. Whatever it is that I feel now can just as easily be erased by the touch of every following sunrise as it was given enough courage to come alive on every sun-sweet morning of our yesterdays. I can't promise that I'll be there waiting for you down at the darkest corner of the longest street, just to kiss you silly, just to send myself into coma with the smell of your bare skin, I can't promise (but at the moment, this is all I dream about).

#7

So this is why you will never understand my sadness. I need to know that you are there somewhere holding these little pieces of this tiny hope together, framing the puzzle of my heart. (I wish I didn't fall apart whenever I face your absence but I do. I desperately start knocking myself down, not knowing how to stop.)

#6

Néha már csak hülyeségekről beszélünk és olykor belemarunk a másikba, mintha nem lenne jobb dolgunk, mint ontani a a keserűséget. A keserűséget, amire tíz perc múlva már nem emlékszem, miért volt szükség.

Talán kedvtelésből.
Igen, mi ezt találtuk ki önmagunk szórakoztatására,
miközben harcolunk saját magunkkal,
egymásért,
egymással.

#5

It doesn't really matter how many times I take a bath, your breath has already soaked into my skin, your touch has settled at the bottom of my bones and your whispers have damaged my brain quite enough to make me want to burn in sin. Every night and every day. (With you.)

#4

Most éppen nagyon jó. El tudnék képzelni felemelőbbet is, de búskomorság legmélyén ülve a nevetgélés eljátszása igenis nagy teljesítmény.
(Ma még színház, holnapra valóság.)
(Rajta vagyok az ügyön.)

#3

Persze hazudhatom, hogy jól érzem magam, de legszívesebben itt helyben meghalnék.
Köszi.

#2

Stupid, painful, pointless and above all pathetic. Not that I care - I picked it up from this chaotic nonsense best known as my world, I have chosen to give my heart away - but sometimes, just sometimes it would be so nice to know you didn't leave me alone, not even for a second. The cross I am bearing is called 'a thousand miles'. Make it easy, make it easy for me to carry the impossible.

#1

Nem én felejtek. Látod? Én most is itt vagyok.

The one who is able to forget is not me. See? I am still here.

(where the fuck are you?)

*

A világ, melyben mi ketten élünk nem ismeri a percek múlását. Mindig várok rád és te mindig vársz. Mindig itt vagy és én mindig pont a rossz helyen. Mindig együtt, de soha nem elég közel. A történetet még el sem kezdtük írni és szinte már érezem a kibontakozás izgalmát. Akarom, mert akarom és kész.

I don't shine.

Starting to worry won't solve a thing at all. I'm blaming this ticking little machine inside my chest - tell the heart not to give a fuck when you are just about to go crazy, when you can't even decide if you are happy or not but above all: you are afraid, you are very afraid. Life is easy, isn't it?

Ez marad.

Remélem, nem gondolod, hogy akár egy pillanatra is elfelejtettelek volna szeretni.