Éhség

Miért van az, hogy az ember éjjeli egykor lesz mindig farkaséhes? 

Ráadásul tudom, hogy az önfeledt zabálás is csak egy újabb pótcselekvés lenne. Így igaz, nem tudok magammal mit kezdeni. Épeszű ember ilyenkor alszik, én meg agyalok. Átpörgettem legalább három filmet, remélve, hogy valamelyik legalább annyira eltereli a figyelmem, hogy ne azon rágjam magam: miért nem ír? Persze kismilliószor válaszoltam már a saját kérdésemre: más dolga van. Nem engem szívat, csak teszi, amit minden normális ember - éli az életét. Hogy lehetne ezzel bármiféle kifogásom? Nincs is, csak hát ezek a tetves gondolatok... Húznak, karmolnak, belekapaszkodnak a hajamba. Kurvára hiányzik. Itt ülök egy olyan országban, ahol befagy a seggem és valami melegebbről álmodom. Mondjuk éppen pont róla, ahogy felgyújtja alattam a lepedőt is és belenyom a lángjaiba a tízezer fokon izzó testével. Három hét. Soha nem álltam még ennyire hadilábon az idővel. "Szaros kis három hét, nagylány vagy, kibírod" - mondogatom magamban, magamnak, ismétlésre állítva, napi huszonnégy órában. 

Ugye mindenki megérti, ha lassan már falra mászom a saját hangomtól?

És el is ment tőle az étvágyam.