Időközben persze rájöttünk mind a ketten. Lehet, hogy évekbe tellett felfogni, viszont most már csak az eredmény számít. Szerettük egymást és nem csupán nagyon, de első szerelmeket megszégyenítő földöntúli rajongással. Sokáig hinni akartam a könyveknek és filmeknek, amik azt szajkózzák, hogy az első szerelem soha nem múlik el. Nem hiszem, hogy mi lennénk az egyedüli kivételek, merthogy nálunk, nincs mit tagadni: elmúlt. Emlékszem, szinte még gyerekek voltunk és magunkat felnőttnek képzelve építettük a közös jövőt életszerűtlen és valótlan alapokra. Nem mondom, hogy rosszul csináltuk - te is tudod, tökéletes volt, akkor, abban az időben, a maga nemében - nekünk ez volt a mindenünk és nem ok nélkül. Viszont mostanra már tudjuk: az ember változik, mert igen, a szenvedély ezerszínű skáláján kell végigmennie, néha fejest ugorva a közepébe, csak hogy többet érezzen, tapasztaljon, okosodjon, ahhoz, hogy rátaláljon arra, akiért érdemes lesz menthetetlenül meghülyülni. Az egészet gyorsan summázva, szerintem én most ezt élem át, újra, hasonlóan, mint akkor, veled, mégis teljesen máshogy. Talán csak az a különbség, hogy ennek hozzád nincs köze, nem tudom, nem is érdekel, viszont édesebb. Attól tartok, ez bizony édesebb.
No comments:
Post a Comment