Mert eljött az ideje.

Végre dolgozom. Majd kicsattanok a boldogságtól, mindenféle irónia nélkül. Gyönyörű helyen vagyok, aminek békességéhez kevés hely hasonlít. Csak ülj és nézd a vizet, nézd a napot, nézd az esőt. Érezd, hogy ez a hely szabad és lélegzik, fűből, földből, fából van. Itt úgy lehetsz ember, ahogy meg volt mindig is írva: nincs másod, csak ez. A fű, a föld, a fa. A levegő. És mindezeknek itt vagy te, egyenlő félként. Ilyen helyeken születik meg a legegyszerűbb szépség. Ilyen világban fogod fel, mennyire értékes minden apróság, amik felett átsiklik a szemed, amikor a kerítés túloldalán vagy, ahol dübörögnek a kamionok és száguldoznak az autók és száguldozol te is, néha rád kiabálnak, te visszakiabálsz - mert evidens, hogy vissza kell. Így neveltek. Az a kerítés túloldala. De itt bent semmi sem zavar. Elfelejted, milyen üvöltözni vagy sietni. Ha megfordulna a fejedben, és mégis megtennéd, a madarak keményen visszaénekelnek, ez az összes büntetés. Ilyenkor esik le, hogy mennyire szerencsés vagy.

Egy ilyen világban "kell" élnem most három hónapig és egy cseppet sem bánom. Nem fáradok el úgy, hogy a csontjaim összetörjenek, este tízig pezseg a mindenség, utána pedig életem következő legjobb éjszakája jön. Itt jól alszik az ember. Persze most is fetrengenék délig az ágyban - az alvás szeretete egy szemernyit sem hagyott alább bennem. De nem lehet...és ezt sem bánom! Szép helyen dolgozni majdhogynem kikapcsolódás. És még pénzt is kapok érte - hát nem idilli??! Ha nem is veszek az első fizetésemből sportkocsit, de mindenképpen mérföldkő az álmaim elérésének útján. Sok kicsi sokra megy. :)
Végre magamtól. Egész elviselhető érzés. :)