Attól, hogy nincs már tél meg bánat se, még írni kell! Ösztönözni próbálom magamat, holott tudom, hogy valami nem oké. Azt hiszem, félúton járok felfelé. Nincs tüdőzsugorító hideg már, se délután négyes sötétedés. Se fájdalom, se keserűség. Akkor mi van? Semmi. Ami feszített, elmúlt - már nem kell megírni. Ami felemel, még várat magára - nincs róla mit mondani. Marad a vágy, a vad vágyakozás, hogy megírhasd: megmozdult a Föld, kipattantak a rügyek a fán és te fejvesztve beleharaptál az életbe. A semleges napokat majd ennek a gondolatával átvészelem. Legalább van min kombinálni hajnalok hajnalán, még ha szótlanul is. Aztán majd jön a fény, a meleg és minden, ami az íráshoz kell.