The package

Because I never really had a chance to give you anything. You never really bothered to receive the package but soon enough you'll find yourself wondering why you never touched, opened or kissed it. And then it's gonna take all your courage and most of your strength to face what you had there with me and one more time you'll need to pick up a fight with time just to get over it.

Told ya I was sorry.

"it's about teasing people into believing that you still have that much hope left for something life-changing and at the very last minute the carpet's just been taken from underneath you and you fall flat and you bumm and you're trying to figure out how to get up again"

I understand feeling as small and as insignificant as humanly possible. And how it can actually ache in places you didn't know you had inside you. And it doesn't matter how many new haircuts you get, or gyms you join, or how many glasses of Chardonnay you drink with your girlfriends... you still go to bed every night going over every detail and wonder what you did wrong or how you could have misunderstood. And how in the hell for that brief moment you could think that you were that happy. And sometimes you can even convince yourself that he'll see the light and show up at your door. And after all that, however long all that may be, you'll go somewhere new. And you'll meet people who make you feel worthwhile again. And little pieces of your soul will finally come back. And all that fuzzy stuff, those years of your life that you wasted, that will eventually begin to fade. 

Egyikünk sem érdemelte meg, hogy ennyire méltatlanul kerüljön pont a végére. Így már emlékezni sincs mire. Ha lenne is, nem tudom, hova tehetnélek és melyik arcod tartsam meg.

Létezel. Mindegy, milyen halmazállapotban: szóban, érintésben vagy írásban. Hála bennem az, hogy: vagy.

Annyira felhívnálak.

Maradj.

Azokra öntöd a keserűséged, akik édesnek neveznek. A fal felé fordulsz, pedig látni akarják az arcod és Isten tudja csak, hogy te magad is mennyire odabújni vágynál. Közel a légzésükhöz, a szívük és a nyakuk közé nyomni a fejed és megnyugodni. De nem. Csak az jön össze, ami természetellenes, ami nem oda illik. Szereted, de nem nyúlsz érte, nem mondod ki, nem mutatod. Szúr a szíved, hát szúrjon az övé is. Hiba, hiba hátán. Mondanál valamit, az ajkaid más szavakat beszélnek. Szereted. Itt cseszed el. Ez bénít meg, akárhányszor nem jön, aminek jönnie kell és csodálkozol, hogy nem értik meg.

maradék

"Félévnyi kemény munkája van abban, hogy manapság rosszul alszom. Az elején más volt. Gondolom, ez ennél a fajnál így szokás. A gyengébbik nem pedig bizony tele van gyenge pontokkal. Nem kifejezetten kellettek ide hosszú, étteremben töltött borozgatós-eszegetős beszélgetések, elég volt egymásra nézni, a következő pillanatban már nyomunk volt egymáson. Hajszálvékony, vörös csíkok a háton, vértől duzzadó, kiszívott ajkak, apró, fehér foglenyomatok. Téptük egymást, ahogy az ösztön előírta, cibáltuk a másikat szégyen és erkölcs határait nem ismerve.  A plázák vécéinek peremén, folyó parton fának dőlve, autópályán száznegyven kilóméterperóránál. A lakásomon. Mosógépen, konyhapulton, nem számított mi hova repül. Könyv vagy tányér, szakadhatott, törhetett! Szélhámos szavakat sikítozva egymásnak, minden ígéretnek hangzik. Kezed-lábad lángokban, a szíved szétpattan, olt és foltoz a csók, szájon át ömlik beléd az orvosság és elbutulsz, mert elhiszed, hogy ez szent. Egy érzés, ami a levegőbe dob majd tízszer egymás után körbe reptet, az csak szent lehet. Meg persze ez így volt megírva a Sors könyvében. Amikor lebegsz, bárki bármit beszélhet. A barátaid akár aláírásgyűjtésbe is kezdhetnek, hogy szembesítsenek a saját hülyeségeiddel, de te már más síkon éled az életed. Valahol az ég alatt meg a realitások talaja felett.  Az ujjlenyomatai a bőrödbe égtek, a légzésed ráhangolódott. Vágyódsz, a távolba meredsz, álmodozásra szenteled minden idődet. Megálmodod a jövődet, meg mered kockáztatni, hogy tökéletesnek képzeld, hiszen ezek mesébe illő lángok, ez megmarad, ez túléli, ezt így akarta az Isten is. Innentől kezdve érdemes érte harcolni, dolgozni, egy szóval: tenni.

Tenni akartam érte. Éreztem, ahogy lüktet benne az élet, hogy az elképzelések szinte már valósággá rajzolódtak a szemeim előtt, ketten, magunkért, egymásért, azért, hogy élhetőbb legyen a létezés. Minden mozgatórugó a helyén van és lenne és talán az ember igazán boldog is tudna lenni. Tartson, amíg tartania kell, de meg kell valósítani, hozzá kell rakni, bele kell harapni. Forgatni kell a szádban, szívni az ízét, hogy tudd, neked ez működik vagy nem működik, de életre kell hozni, hogy teljes egészében lásd. Táplálni kell, mert ha nem, éhen veszik, de kész leszel falakon átmenni, szíved-lelked beletenni, ha tényleg szeretnéd örökké szeretni. Cél van és boldogság akarása van. Nem mással, nem egyedül. Vele.  

A gyengébbik nem mindig itt bassza el. Túl sokat akar. Tündérmesét szeretne és anyaoroszlánként védelmezi az álmait, készen áll alárendelt szerepet vállalni, készen áll a legnehezebb helyzetből is kihozni a jót, három műszakozni, bedilizni, a csontjait összetörni azért, hogy otthon egy megvalósult csoda várja. Én elhittem, hogy a terv életképes. Startra kész voltam, a másik fél meg beintett. Tudjátok, náluk ezt így is lehet. És szomorú, de az van észnél, aki nem nyálazza túl a nagy szerelmeket, mert olyan nincs és nem is lesz, csak a filmeken." 

Mert megdobogtat annyira, hogy érezzem, szeretek és élek.