Fekete-fehér unalmas szürke

Valahogy így...unalmas szürke...senkit nem akarok, senkit nem szeretek (csak 1-2 kivételt...) Most ez így ideális, ez a belém született érzés...szép a maga rohadt prózaiságában...


Emlékem több, akár száz éve gyűjteném.

Fiókos ó bútor, benn tarka gyűjtemény,
vers, akta, számvetés, levélke, hangjegy, ócska
nyugták közé csavart nehézkes hajcsomócska,
titkot nem őriz oly sokat, mint bús agyam.
Egy szörnyű pince ez, piramis én magam,
takarva több halált, akár a közös árok.

- Temető vagyok én s holdra hiába várok;
mint lelkifurdalás, sok nyúlt féreg gyötör,
s mindig legkedvesebb halottaimra tör.
Egy vén szoba vagyok, hol minden rózsa fonnyad,
hol ósdi divatok lombja lazulva gonnyad,
hol csak halvány Boucher-k, halk pasztel-mélaság,
szívják egy félbeli üvegcse illatát.

Oly hosszú semmi sincs, minként a sánta órák,
ha súlyos pelyhüket a havas évek szórják
s gyümölcsöd, mord Közöny, a makacs Unalom,
haláltalan huzam arányaiba fon.

- Óh eleven tömeg! nem vagy te sem más ma tán itt,
mint tétlen borzadály-övezte szürke gránit,
mely a Szahara-fenék ködén bóbiskol át!
Vén Szfinx, kit elfeledt a gondatlan világ,
kit mappa nem mutat, s kinek vadult szeszélye
csak akkor zeng, mikor napnyugta süt föléje!

(Spleen II)

Hideg, sötét éj van: itt ülök szobámban
Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül...
Odakint a hűvös, őszi éjszakában
Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedűl.
Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,
Mint az elmulásról?... Ismerem e dalt...
Édes reményekről, amelyek csak voltak,
Melyeknek emléke őrületbe hajt!...

Virágot dermesztő, novemberi szellő
Ne zúgd e siralmas, síró éneket,
Ami régen elmult, ami vissza nem jő,
Sirjokból ne ébressz tört reményeket!
Hiszen e bolond szív, hogyha már nem érez,
Szép reménye, vágya mind, mind tova szállt,
Nyugodt, de ha egyszer öntudatra ébred,
Kéri a megváltást, kéri a halált!...

Elmulás zenéje, bús őszi, hideg szél,
Feledni akartam, altatni szivem,
Dacolni a múlttal, úgy-e, mily rideg cél?
De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen...
Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod
Az emlékezésnek régi lángjait,
Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,
Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!...

(Egyedül)

Vége van. Megint úgy érzem, én vagyok. It's over now, I feel like I am myself again.