Minden este eljön az a pillanat, amikortól elalvásig olyannyira hiányzik, hogy ordítani tudnék. Csak fekszem, mint egy darab fa az ágyban és a legérthetőbben megfogalmazva: utálom az egész világot. Mindezt szívből teszem, több órán keresztül, amíg hozzám nem ér és el nem alszom.

Miután ez megtörtént, én szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy itt fekszik mellettem reggelig.

.

.

.